• Hírek
  • A projektről
  • Közbeszerzés
  • Sajtóanyagok
  • Fényképek
  • Szemléletformálás

OKTKT

28 máj.2015

Környezetvédelmi Nap és Rajzpályázat díjkiosztó

Kategória: Hulladékgazdálkodás hírek

Az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás kiemelten kezeli a lakosság hulladékkezeléssel, elhelyezéssel kapcsolatos szemléletének formálását, ennek keretében hangsúlyosan foglalkozik a tagtelepüléseken élő iskoláskorú gyerekek és a fiatalok környezettudatos nevelésével. A Társulás Közösen a Környezetért címmel rajzpályázatot hirdetett a térség általános iskolás diákjai számára, melynek ünnepélyes díjátadójára a Környezetvédelmi Napon került sor május 28-án Dabasi Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégiumban.

Környezetvédelmi Napon a Társulást alkotó 10 település általános-, és középiskolás diákjai mérhették össze tudásukat játékos formában a környezetvédelem témakörében. A rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére, a természet és környezet megóvására. A programot úgy állították össze, hogy minél szélesebb korosztály találjon érdeklődésének megfelelő, hasznos információkat nyújtó látnivalókat. Délután 13 órától több állomáson zajló vetélkedőn versenyeztek az iskolákból benevezett csapatok a „Válogatós vagyok” elnevezésű játék keretében.

A megoldandó játékos ügyességi feladatok között szerepelt a közkedvelt „toronypakoló”, mely lényege, hogy adott időre minél magasabb torony épüljön a megadott hulladékkupacból.  A szelektív hulladékgyűjtés témaköréhez kapcsolódott a „szaladgáló válogató” elnevezésű játék, melyben a szelektív hulladékgyűjtés szabályainak megfelelően kellett beledobni a megfelelő hulladékgyűjtőbe a szétválogatott hulladékot. A játékban 4 fős csapatok vettek részt, 2 különböző életkori kategóriában (általános iskola alsó tagozat, középiskola), mindkét kategória első három legjobb csapata értékes ajándékjutalmakat kapott.

Környezetvédelmi Nap és Rajzpályázat díjkiosztó

Környezetvédelmi Nap és Rajzpályázat díjkiosztó

 

 

  • Kezdőlap
  • Információk
  • Projektek
  • Hulladékgazdálkodás fejlesztése
  • Hírek
  • Környezetvédelmi Nap és Rajzpályázat díjkiosztó

TARTALOM

  • Hírek
  • Projekt összefoglaló
  • Közbeszerzés
  • Sajtóanyagok
  • Fotódokumentáció
  • Szemléletformálás
  • Visszalépés az OKTKT főoldalára

Copyright © 2017 - 2022 Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás
Weboldal: Tomor Visual Graphics

  • Főoldal
  • Települések
    • Dabas
    • Hernád
    • Kakucs
    • Inárcs
    • Örkény
    • Pusztavacs
    • Táborfalva
    • Tatárszentgyörgy
    • Újhartyán
    • Újlengyel
  • Információk
    • A kistérség bemutatása
    • Irodák
    • Projektek
      • Gyermekvédelem
      • Foglalkoztatási Paktum
      • Együttműködési program
      • Állati hulladékgyűjtő
      • Szociális szolgáltatásfej.
      • Hulladékgazdálkodás fejlesztése
        • Hírek
        • Projekt összefoglaló
        • Közbeszerzés
        • Sajtóanyagok
        • Fotódokumentáció
        • Szemléletformálás
      • Ország szíve túraútvonal
        • Köszöntő
        • Útvonal ismertető
        • Térkép
        • Szakaszok
        • Látnivalók
        • Információk
    • Galéria
    • Dokumentumok
  • Hírek
  • Kapcsolat