TÖRTÉNET
Pótharaszt a kőrösi marhahajtó út Pest előtti nagy állomása volt. Itt mustrálták és pihentették az állatokat, mielőtt továbbhajtották volna. Az egykori mezővárosnak vásártartási joga is volt - ma csak a Puszta-templom romjai emlékeztetnek az egykori virágzó településre. A másik - csak dűlőnevében felidézhető - település, Vatya is a marhahajtó út mentén feküdt, de nem ért el olyan fejlettségi szintet, mint Pótharaszt, vagy a szomszédos Vacs. A hely őstörténete annál érdekesebb. Régészeti leleteiről a középső bronzkor (ie. 1800) névadójává vált "Vatyai kultúra" néven. Újlengyel valóban új településként jött létre az egykori Vatya pusztáján.
A Tisza-vidéki Hitelintézet Rt. igazgatója, Lengyel Zoltán szervezte a telekosztásokat. Saját adományaként ingyen telket juttatott a községháza, az iskola és a templom részére: ezért a település hálából felvette az adományozó nevét.
Romantikus múltjához tartozik a betyárvilág egy-egy emléke.
Pusztulása (1600) után Vatya a Bihary majd a gr. Steinlein család tulajdonába került, s Újhartyánhoz csatoltatott. Majorsági népessége csak lassan emelkedett a múlt század utolsó harmadában 500 fölé, ami egy erőteljesebb növekedési folyamat során több mint 1600-ra (1940 körül) emelkedett. Az Újhartyánból kirajzó gazdák birtokszervező munkája itt is kialakított egy sajátos bokortanya-rendszert, de parcellázások is zajlottak. A megtelepült agrárnépesség össztétele szintén a régebbi jobbágyfalvakhoz hasonlított, kontinuitásuk és a szétszórt tanyavilágra emlékeztető településkép viszont olyan volt, mint a többi pusztán.
Vatya, valamint a külterületeken kialakult Újtelep és Lengyelfalva (1907) csak 1945 után egyesült s alakult önálló községgé, 1948-ban felvette az Újlengyel nevet. 1960-ban a lakosság mintegy 40%-a még mindig külterületen élt, az előző évtizedben a népesség 15%-a itt is elhagyta a falut. Később ezt kiheverte, s közben a lélekszámnak adekvát infrastuktúra kialakítására is erőfeszítések történtek, amit a belterületi koncentrálódás is elősegített. A kollektivizálás hatására a bejáró dolgozók száma nőtt, de a fővárosba ingázásuk a többi községtől eltérően nem a Bp-Kecskemét vonalon, hanem Pilisen keresztül bonyolódott, a rendszeres villanyvonatok segítségével a fővárosi üzemek számukra könnyebben elérhetővé váltak.
Sajátosan érintették a község fejlődését a felülről elrendelt integrációk, a szakszövetkezet Újhartyánhoz (1975), majd Hernádhoz (1977) és a község újhartyáni tanácshoz csatolása. Hogy mindezeket nem a lakosság akarata motiválta, s hogy mögötte súlyos látens feszültségek húzódtak, azt az 1990-ben visszaszerzett önállóság igazolja. Azóta újfajta kooperációkra készen, de önálló fejlődési pályán folytatják életüket.
Erdős, szép környezetéért érdemes felkeresni. Idáig tart a pótharasztpusztai borókás védett erdő.
A két nagyforgalmú autóút (M5 és a 4. sz. ) között húzódó erdős homokhát kis települése, közúton mindkét irányból jól megközelíthető.
A CÍMER LEÍRÁSA
Álló, hegyestalpú pajzs, melynek kék mezőjét egy ezüst színű pólya osztja ketté, melyen a település két területi egységére utalva két kék csillag látható.
A felső mezőn a település ősi templomának - az un. pusztatemplomnak - stilizált képe lebeg ezüst színben, míg az alsó mezőben a mezőgazdaságra utalva három arany búzakalász található.
És végezetül néhány kép:
KÖZSÉGHÁZA
ÁLTALÁNOS ISKOLA
ORVOSI RENDELŐ
RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM