Egy ország zsigereibe égett bele az a tény, hogy az ország közepe Pusztavacson található. Ám már a rendszerváltás előtt is közismert tény volt az is, hogy a kialakított jeltorony sem az akkori mérések pontos helyén került felállításra, hiszen az egy laktanya területén található.
Az elmúlt évtizedekben egyre többekben vetődött fel a kérdés, hogy talán Magyarország mértani közepe inkább Hernád területén található, ezért a község önkormányzata felkérte a Lechner Tudásközpontot, hogy tegyenek pontot az ügy végére. A kutatók a korábbiaktól eltérő, pontosabb módszertant alkalmazva (Magyarország pontos határát alkotó poligon súlypontjának, centroidának meghatározását) végezte el térinformatikai eljárással. Az eredmény alapján a centroid Dabas közigazgatási területére esik, 17 méterre Hernád közigazgatási határától Csárdapuszta területén.
A tudományos eredmények arra ösztönözték a településeket, hogy ennek a ténynek hangot adva megjelöljék az ország mértani középpontját, az Ország Szíve elnevezéssel. Valamint az eredményes Leader pályázat keretében a két települést összekötő gyalogosan, kerékpárral és lóháton is járható 19 kilométer hosszú, a helyi nevezetességeket, látványosságokat érintő túraútvonalat alakítsanak ki Dabasi-szőlők és Hernád között.
Október 22-én Hernád és Dabas polgármesterei, Zsírosné dr. Pallaga Mária és Kőszegi Zoltán, valamint a térség országgyűlési képviselői, Pánczél Károly és Pogácsás Tibor hivatalosan is átadták az Ország Szíve Emlékpont. Pánczél Károly a Nemzeti Összetartozás Bizottság elnöke kiemelte, hogy a Dabasi Járásban élők mindig is tudták, hogy itt van az ország közepe, itt dobog az ország szíve. „Ha van az országnak közepe, akkor van széle is és arról nem tehetünk, hogy az országnak a széle az ma ott van, ahol van. Nemzetünk sajátos helyzetéből adódóan, ha innen az ország közepéről szétnézünk, nem ér véget az ország határainál, hanem a nemzet azon túlnyúlik. Nekünk igenis dolgunk, kötelességünk, küldetésünk, hogy a nemzet ne csak az ország határain belül maradjon meg, hanem azon túl is.”
A résztvevők a hernádi tájházban tettek látogatást, majd a program a szőlősi Közösségi Házban zárult egy rövid sajtótájékoztatóval, ahol Zsírosné dr. Pallaga Mária és Feldman László a településrész képviselője adott tájékoztatást az elkészült fejlesztésről és a túraútvonallal kapcsolatos további tervekről, amelynek célja, hogy az Ország Szívét az Ország Közepe Jeltoronnyal is összekössék.
Sajtótájékoztató a szőlősi Közösségi Házban